Project Description
SVÁJC – MATTERHORN
A TÚRA IDEJE: 2019. aug. 31 – szept. 4.
A TÚRA HOSSZA: 5 +1 nap
LÉTSZÁM: Minimum 8 – Maximum 12 fő
INDULÁS, ÉRKEZÉS: Zermatt
A TÚRA ÁRA: 5 Nap/665 CHF – 6 Nap/765 CHF
AZ ÁR TARTALMAZZA:
Az összes szállást
Minden tevékenységet ami szerepel a programban
Minden helyszíni közlekedést
Nemzetközi túravezetőt
Valamennyi állami adókat és illetéket
Fotós oktatást és segítségnyújtást
AZ ÁR NEM TARTALMAZZA:
A kijutás árát
A biztosítások árát
Személyi jellegű ráfordításokat
Minden más fentiekben nem említett díjat
Öt napos fotós túránk keretében bebarangoljuk az ezerarcú Alpok legvarázslatosabb vidékeit. Utunk során megismerkedünk a térség legszebb hegyeivel, és számtalan fényképet készítünk a világ egyik legikonikusabb hegyéről, a 4477 méter magas Matterhornról. A hósipkás, gúla alakú kolosszus nem véletlenül a fényképészek nagy kedvence, hiszen a csúcson megtörő napsugarak játékát éppolyan élvezetes lencsevégre kapni, mint megörökíteni a felhőfátyol alól kikandikáló sziklás részeket.
Svájci alpokban természetfotózásra indulni, ugyanolyan felemelő és semmihez sem fogható érzés, mint Olaszországban belekortyolni egy aromás eszpresszóba. Az Alpok megannyi csodát tartogat: ha képesek vagyunk megnyitni elménket, és engedjük, hogy magával ragadjon a hegy mágikus hangulata, olyan élmények várnak ránk, amelyeket évtizedek elteltével is boldogság lesz felidézni.
1. NAP
Kora délután találkozunk zermatti szállásunkon, majd miután megbeszéltük a következő napok vázlatos programját, elindulunk közös utazásunk első túrájára.
Megismerkedünk a környékkel: egy rövid túra keretében felsétálunk a hegyoldalon, hogy elkészíthessük az első fényképeket az éjszakai fényekben ragyogó faluról, és a mögöttük magasodó Matterhonról.
Túra: rövid túra, hogy ráláthassunk a városra felülről.
Közlekedés: gyalog
Szállás: apartman
Ellátás: önellátó
2. NAP
Reggel beszerezzük a túrázáshoz szükséges élelmet, majd nekivágunk a hegynek, hogy az 1608 méteren lévő Zermattból, a Sunnegán keresztül feljussunk a 2606 méteren elhelyezkedő Fluhalphoz.
Az elbűvölően kék Grindjisee és Stellisee garantált megálló, hiszen az indigószínben fodrozódó tavak látványának nincs párja. Különlegességük abban rejlik, hogy megfelelő fényviszonyok mellett természetes tükörré avanzsálnak, és foncsortalan felületükön ott lebeg a Matterhorn magasztos ormának inverze.
Fluhalphoz felérve lepakolunk a szállásunkon, és a pompás panorámában gyönyörködve pihenünk néhány órát, hogy aztán napnyugtakor ismét csatarendbe állíthassuk a fényképezőgépeket.
Amikor a napkorong megkezdi búcsúját a hegyektől, még az okkersárga színek dominálnak a horizonton. Ám ahogy egyre lejjebb és lejjebb ereszkedik az égbolton, úgy változnak a fények is: az eleinte narancssárga, majd izzó tűzvörös árnyalatok szép lassan burgundi-lilává majd sápadt violaszínné szelídülnek. A fotózás itt még nem ér véget: megvárjuk, amíg az éjszakai firmamentumot beragyogják a csillagok, és a Tejút a Matterhorn fölé ér. Ez az a pillanat, amikor biztosan elakad a lélegzetünk; az univerzum végtelenségének látványa a legjobb ébresztőóra a tudatosság számára. Az pedig, hogy a jelen ezen csillagfényben tündöklő momentumát módunkban áll lefényképezni, még teljesebbé teszi az élményt.
Túra: Zermatt (1,608m) – Fluhalp (2,606m) távolság, körülbelül 7km, 3-4 óra.
Közlekedés: gyalog
Szállás: hütte
Ellátás: önellátó
3. NAP
Reggel korán kelünk, mert a hajnali fényben ébredező Matterhornt feltétlenül érdemes lefényképezni. Ezt követően visszatérünk a szállásunkra, ahol megreggelizünk, majd összepakolunk, és elindulunk következő állomásunkhoz, a 2222 méter magasan fekvő Riffelalphoz.
Ebéd után fakultatív program a 3089 méter magas Gornergat meghódítása. A körülbelül másfél órás túra nem különösebben megerőltető, viszont a csúcsról elénk táruló panorámában gyönyörködve átérezhetjük, milyen apró részei vagyunk csupán az univerzumnak.
Ezt követően átsétálunk a Riffelseehez, ahonnan új perspektívából csodálhatjuk meg a Matterhornt.
Az esti fényképezés során kipróbáljuk azokat a technikákat, amelyek segítségével sötétben is fantasztikus fényképeket készíthetünk a csillagfényben bóbiskoló hegyekről.
A szállásunk a körülbelül két órányi sétára lévő Furiban található. És bár a csillagok vigyázó tekintete különleges hangulatot teremt, a túrázást jelentősen megkönnyíti egy fejlámpa.
Túra: Fluhalp (2,606m) – Riffelalp (2,222m) távolság, körülbelül 6,5km, 3-4 óra. Riffelalp (2,222m) – Furi (1,867m) 6,4km 2 óra.
Közlekedés: gyalog
Szállás: hütte
Ellátás: önellátó
4. NAP
A negyedik nap a pihenésé. A késői reggelit követően kényelmesen besétálunk Zermattba, és felfedezzük a Matterhorn ihlette város különlegességeit. A nem mindennapi formájú hegykupola a szuveníreken éppúgy visszaköszön, mint a Matterhornt formázó ínycsiklandó csokoládés finomságok csomagolásán.
És ha már csokoládé: Svájc messze földön híres az aztékok édes hagyatékáról: a Gombóc Artúrt is zavarba ejtő kínálatban biztosan találunk kedvünkre való ízvilágot.
Közlekedés: gyalog
Szállás: hostel
Ellátás: önellátó
5. NAP
Reggel ismét feltúrázunk a Riffelseehez, mert a tavon megcsillanó fények játéka egyedülálló látványt nyújt. Ezt követően összepakolunk és visszaindulunk Zermattba.
Az esetleges búcsú-vásárlás után elindulunk a vonatállomásra. Habár a hazaút megszervezése egyénileg történik, egy dolog biztos: az elmúlt napok élményeit felidézve a vonatút biztosan nem lesz unalmas.
Túra: Furi (1,867m) – Riffelalp (2,222m) 6,5km 2-3 óra. Gyalog és/vagy hegyi vonattal Riffelalp (2,222m) – Zermatt (1,608m).
Közlekedés: gyalog és hegyi vonattal
Ellátás: önellátó
+ 1 NAP
A svájci Alpok kincsei megérdemelnek plusz egy nap fényképezést, ezért – igény esetén – lehetőséget biztosítunk a túra meghosszabbítására.
Ezen a napon a Zermatt-völgy másik oldalán küzdünk meg az emelkedővel. A 3 órás túra edzett tüdőkapacitást igényel, de a kitartó gyaloglásért cserében az úti célul kijelölt 2337 méter magasan fekvő Trift hüttéből káprázatos kilátás nyílik a környező hegyekre. A szállás elfoglalását követően még feljebb gyalogolunk, és átkelünk a sziklafalak között húzódó függőhídon is. Itt, ég és föld között lebegve ismét megtapasztalhatjuk, hogy az Alpok valóban az anyatermészet egyik legelragadóbb mesterműve.
Az éjszakát a hüttében töltjük, majd másnap visszatérünk a Trifttől körülbelül 3,8 tized kilométerre lévő Zermattba.
Túra: Zermatt (1,608m) – Trift (2,337m) távolság, körülbelül 3,8km, 1,5 – 2 óra.
Közlekedés: gyalog és hegyi vonattal
Ellátás: önellátó
Szállás: hütte
Fontos! Amennyiben szeretnéd még egy napig élvezni az Alpok ajándékait, arra kérünk, hogy még az utazás előtt jelezd nekünk hosszabbítási szándékodat. Köszönjük!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A TÚRÁRÓL
KIUTAZÁS
Az utazás kiindulópontja és végpontja a Svájc déli határvidékén található Zermatt, amely egy átszállással, körülbelül 3 óra vonatúttal elérhető Zürichből.
Fontos!
A találkozó pontos helyét és időpontját az indulás előtt néhány héttel emailben részletezzük. A Zermattba történő ki- és a hazautazást egyénileg kell megszervezni.BIZTOSÍTÁS
A részvétel feltétele az út teljes időtartamát lefedő, sportbalesetre is kiterjedő utasbiztosítás megkötése. Jelentkezésed folyamán lehetőséged van biztosítást igényelni irodánkon keresztül. Amennyiben más biztosítóval szerződsz, győződj meg róla, hogy biztosításod megfelel a túra körülményeinek.ÚTI OKMÁNYOK, VÍZUM
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel vízum nélkül utazhatnak Svájcba.SZÁLLÁS
Alpesi túránk során két-három vagy 8 ágyas, fürdőszobás szobákban szállunk meg. Ágyneműt és törölközőt kapunk, vezeték nélküli internet van.KÖZLEKEDÉS
A kirándulás nagy részén gyalog birkózunk meg a hegyekkel, de az utolsó napon kipróbáljuk a hangulatos hegyi vasutat is.ELLÁTÁS
Az utazás végig önellátó. Szerencsére az élelmiszerek és innivalók beszerzése nem jelent problémát, hiszen első nap kényelmesen bevásárolhatunk Zermattban. A napi túrákra érdemes sok elemózsiát csomagolni, mert a fizikai megterhelés során elégetett kalóriákat pótolni kell: szendvics, gyümölcs, energia szelet és megfelelő mennyiségű folyadék mindig legyen a hátizsákban. A hüttékben ebédelni és vacsorázni is tudunk: mindenképp érdemes megkóstolni a helyi specialitásokat.Az étkezés mindenhol biztonságos; az élelmiszerekre az Uniós előírások vonatkoznak.
IVÓVÍZ
A higiénés állapot mindenhol megfelelő. A csapvíz iható – sőt, sok esetben sokkal finomabb, mint itthon – de természetesen ásványvizet is vásárolhatunk.ZSEBPÉNZ
Érdemes végig gondolni az egyéni igényeket, és ennek megfelelően számolni a zsebpénzzel. Mindneki máshogy szeret költeni, ezért a saját belátásod szerint hozz költőpénzt szuvenírekre, étel és italkülönlegességekre.Zermattban nem jelent problémát a pénzváltás, mindazonáltal azt javasoljuk, hogy a költőpénzt svájci frank formájában hozd magaddal, hiszen így már a túra első percétől kezdve átadhatod magad a gondtalan fényképezés örömének.
Arra kérünk, hogy valutaváltáskor vedd figyelembe, hogy Zermatt még svájci viszonylatban is igen költséges város.
VALUTA, PÉNZVÁLTÁS
A fizetőeszköz svájci frank. Zermattban és a hegyi falukban több ATM is van, de sok helyen kártyával is tudsz fizetni.IDŐJÁRÁS
Augusztus végén még a svájci Alpokban is kellemes az idő. Napközben póló és rövidnadrág viselete ajánlott, de mivel este és hajnalban akár nulla fok alá is süllyedhet a hőmérséklet, feltétlen szükség lesz hosszú nadrágra, pulóverre és dzsekire is.Az alpesi időjárás sokszor kiszámíthatatlan: bármikor kialakulhat egy zápor vagy egy zivatar, ezért a bőrig ázást elkerülendő vízálló túrakabát vagy esőkabát is legyen nálad. Szerencsére az esőnek itt előnye is van: tavak felszínére koncentrikus köröket festő égi áldásról bámulatos fényképeket készíthetünk.
BIZTONSÁG
A turisták által kedvelt helyeken lehetnek zsebtolvajok, de ettől eltekintve Svájcban kiemelkedően jó a közbiztonság.KOMMUNIKÁCIÓ
Svájc a 2-es roaming zónába tartozik. A térerő és a lefedettség jó.Vezeték nélküli internet minden szállásunkon van.
ELEKTROMOS ÁRAM
Az elektromos hálózat és a csatlakozó is megegyezik az itthonival.TÚRALEÍRÁS
Az utazásunk fő célja a fotózás, az, hogy a lehető legjobb helyeken, a lehető legjobb fényképek készülhessenek el. Ennek érdekében azonban olykor áldozatokat kell hozni: előfordulhatnak váratlan helyzetek – időjárás változás és egyéb környezeti tényezők – amelyek felülírják a tervezett programot. Az útleírás általános információkat fogalmaz meg, de nem tudja garantálni a benne szereplő látnivalók, események és élővilág megtapasztalását, illetve a benne foglalt időkeretek pontos betartását.
Amennyiben valamilyen váratlan esemény miatt egy-egy program egyáltalán nem teljesíthető az előre meghirdetett időpontban, a túravezető megpróbálja átszervezni, átcsoportosítani a programokat.A túráinkon való részvétel alapfeltétele a kifogástalan egészségi állapot. Komoly szív és érrendszeri problémák, idegrendszeri és mentális zavarok kizáró tényezők.
FELSZERELÉS
Tapasztalataink alapján a fotós utazásokra két nagyobb hátizsákot és egy kisebb hátizsákot érdemes vinni. Ez utóbbi kicsire összegöngyölve a nagyobb hátizsákba kerül, hogy szükség esetén kéznél legyen. A két nagyobb táskába kerülnek a személyes holmik illetve a fotózáshoz szükséges felszerelések.
Szintén a saját példánkból okulva javasoljuk, hogy tényleg csak azt hozd magaddal, amire feltétlenül szükséged lesz. A csomagját mindenki maga viszi, így – hacsak nem egy erőemelő izomzatával büszkélkedhetsz – jobban jársz, ha a táskád nem túl nehéz.
A ruhák és alapvető pipere holmik súlya maximum 15-20kg legyen és ehhez maximum 60 literes hátizsákot válassz. A hátizsák a legjobb megoldás, hiszen praktikusabb, és a közlekedési bármilyen közlekedési ezközben elfér. A fotós felszereléseknek pedig egy kisebb méretű fotós táskát érdemes választani.
A kemény bőröndök nem megfelelőek egy fotós túrához, lehetetlen velük közlekedni és ráadásul az önsúlyuk is nagyobb, ami a légitársaságok súlykorlátja miatt problémát jelenthet.
Az egyéni igényeken túl az alábbi alapfelszerelést javasoljuk:
Személyes iratok, dokumentumok (útlevél, biztosítás, igazolványok stb.)
Készpénz, bankkártya
Szúnyogriasztó
Gyorsan száradó törölköző
Éghajlatnak megfelelő túraöltözet (hosszú nadrág, meleg ruha, polár pulóver is)
Esőkabát, esőnadrág
Túrabot
Bejáratott túrabakancs vagy sportcipő
Kulacs
Fejlámpa
Elsősegélycsomag, gyógyszerek
Amit az útra még érdemes hozni: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Túravezetőink kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.
FOTÓS FELSZERELÉS
A legtöbb fotos turánk sok utazást vesz igénybe ezért minél könnyebb felszereléssel érdemes utazni.
Amit érdemes hozni az egy tükörrefelexes vagy tükörnélküli gép, de mobil fotózásra is érdemes hangsulyt fektetni. és útjainkon akár kompakt fényképezö gépekkel is elérhetónk komoly eredményeket.
A leghatékonyabb objektívek utazáshoz az egy nagylátó szögű zoom (24-70, 16-40) és egy kisebb telezoom (70-200, 75-300). Ezekkel a témák 98%a lefedhető. Konvertert még érdemes hozni, esetleg macro közgyürüket.
Az állvány gömbfejjel kötelezően a felszerelés része, lehetőleg könnyű utazásra tervezett típus legyen.
Mi kell a fotós táskába?
SLR/DSLR vagy mirrorless (MILC) fényképezőgép
Nagylátószögű (zoom) objektív
Alap,- és/vagy macro objektív
Kis telezoom objektív
Könnyű állvány lehetőleg gömbfejjel
Tartalék akkumulátorok és töltők
ND szűrők – átmeneti, teljes, több denzitás
Kisméretű laptop a képek feltöltésére
Tartalék akkumulátorok