Avagy hogyan kerüld el, hogy Zsoltinál (én) iszogass a dubaji medenceparti koktélozás helyett

 

Történetünk 2017 március 14-én kezdődik. Ez számomra jeles nap, ekkor ismerkedtem meg életem párjával, immár 21 éve. Ez persze még nem alap egy jó sztorihoz, de történt ezen a napon más is!
Egy hozzánk nagyon közel álló baráti család hónapok óta tervezte, hogy március 14-én Dubajba utazik. Adott volt 14-én reggel minden egy fantasztikus családi hosszú hétvégéhez: drága, de szinvonalas szállás (kifizetve,) viszonylag olcsó fapados járat (kifizetve), hetek óta vágott centi, és a hosszú várakozás utáni örömteli beteljesülés – majdnem! Kalandnak bárki beérte volna ennyivel, sokak álma egy ilyen külfölti kirándulás! De a mi barátaink nem elégedtek meg egy ilyen sablonos üdüléssel! A reptéren egy kedves, mosolygós hölgy közölte velük, hogy a felnőttek utazhatnak, de a gyerekek nem! Nekik a tegnapi nap lett volna még utoljára jó a kiutazáshoz, ugyanis az útlevelük ma már csak 89 napig érvényes, és az utazás megkezdésekor legalább 90 napig érvényes útlevéllel kell rendelkezniük! Sorry, good bye, kérem adják át a helyet a soron következőkek! Tenkjú!

Igazi könnyek, megható rimánkodás, nagy szemekkel pillogó két gyerek sem tudta meglágyítani a hivatali szíveket, menniük kellett, de nem a vágyott irányba.

Jó. Mi legyen? – kérdezték maguktól, és itt indult az igazi kaland!
Korán van még, nézzük meg, milyen járat megy március 15-én Dubajba! – mondták. Szuper, baromi drágán van Emirates Airlines járat! Délután 14h30-kor indul! Lefoglaljuk! Indulás taxival az okmányirodába, csináltassunk sürgősséggel két új útlevelet! Reptéren taxiba bőröndök és gyerekek be, okmányirodánál ki.
-Jó napot, szeretnénk a gyerekeknek a jelenleg még félig-meddig érvényes útleveleik helyett újat, mert holnap utazunk.
-Rendben, kérem a lakcímkártyákat!

Apuka taxiba be, otthon ki, zseb-matatás: semmi. A kulcs az egyik bőrönd alján a hivatalban. Telefon nagymamának:
-Helló, megyek hozzád a kulcsunkért, otthon vagy?
-Mi? Nem repültök?
-Majd később mama, indulok hozzád!
-Én nem vagyok otthon, a Déli Pályaudvar felé tartok épp a villamoson.
-Köszi, szia!

Telefon tesónak:
-Szia, hol vagy? … Oké, akkor azonnal megyek érted taxival, megyünk hozzád, elhozzuk anyánk kulcsát, onnan elhozzuk a mi kulcsunkat, onnan elviszem a lakcímkártyákat, te visszaviszed a kulcsomat a kulcsoddal, és mehetsz is! Köszi, csaó!

Mindeközben az okmányirodában a két gyerekkel, bőröndökkel hőseink női tagja tartja a frontot, könnyeivel küzdve állja az ügyintéző ilyen, és hasonló mondatait:
– Hát, ha pár percen belül nem jön meg a kedves férje, akkor nem tudjuk garantálni, hogy holnapra meglesznek az útelevelek!
Meg hogy:
– Ha a következő sorszámmal nem tudjuk elindítani a kérelmet, mert nem jön meg a férje, akkor már nem tudjuk megcsinálni önöknek az útleveleket!

Férfi hősünk miután bejutott a lakásába és megkaparintotta a gyerekek lakcímkártyáit, bevágódott a kocsijába, és átszáguldott a fél városon, online közvetítve feleségének, hogy hol van épp, és ott milyen közlekedési szabályt sértett meg a sebességkorláton kívül, amit végig megsértett. Fék, parkolás valahogy, rohanás be a hivatalba. Kisasszony kedvesen még elfogadta a gyerekek lakcímkártyáit, női hősünk büszkén nézett történetünk férfi hősére, és maga is kicsit megkönnyebbült. Életben maradt, a gyerekek sem vesztek még el, miközben ő a hivatalnokot győzködte, hogy várjon még egy kicsit, mégis lesz holnap nyaralás! Ekkor az ügyintéző arcán is végigfutott egy félmosoly, ami biztatónak is tűnhetett volna, de csak arra volt hivatott, hogy előkészítse a következő felszólító mondatot:

-Akkor most az önök lakcímkártyáját is kérném! – szünet…
Vége! Nincs tovább! Azt nem mondta senki! Nincs itt!

Ezt a terhet már a sokak által kőkeményre edzett hivatalnok sem bírta cipelni, megenyhült! (Azért nagyon nehéz dolga nem volt, állítólag a gépén minden információt lát, az összes igazolványszámot, lakcímkártya érvényességet, stb.) Megmentve hőseinket egy kacsintással azt mondta: „Megcsináljuk a lakcímkártyák nélkül, jó?“ Jó! És a gyerekek lakcímkártyája nélkül nem lehetett volna? Mindegy! Csináljuk! A sürgősségi ár kb 40.000 Ft útlevelenként, azaz úgy 80.000. A franc! Mindegy! Csináljuk!
-Kártya, vagy készpénz?
-Kártya! Akkor holnap reggel 8-ra kell mennünk értük, ugye?
-Hááát, azt nem ígérem, mondta ismét borús arccal az ügyintéző, de 14 órára biztos itt lesz! Tessék, itt a blokk a nyolcvanezerről.
-Kérem, legyen reggel 8, a gépünk 14h30-kor indul!
-Nem ígérem, de megpróbáljuk, írok nekik!
-Oké. Akkor holnap. DE HOLNAP MÁRCIUS 15.!!!

Na most már tényleg vége! Drága szállás, olcsó repjegy, drága repjegy, 80.000 Ft-os útlevelek mind kukába, gyerekek álmainak annyi, mindennek vége, jöhetnek a hullamosók! –gondolták a végleg kicsavart hőseink.

De az ügyintéző ekkor még szólt egy utolsót:
-Ja, akkor biztos 8-ra kész, holnap csak ügyeletet tartunk, csak egy szállítás van 8-kor, abban így biztosan benne lesz! Szmájli, szmájli, szmájli

És tényleg! Benne volt! Hőseink másnap szépen kitaxiztak délután 4db 90 napnál tovább érvényes útlevéllel a reptérre, felszálltak a baromi drágán vett jegyükkel az Emirates Airline gépére, és most Dubajban élvezik a jól megérdemelt pihenést. És kiszámolóst játszanak, hogy hova nem mennek nyáron, ahova szerettek volna.

Mi pedig megoszthattuk március 14-én este velük a megismerkedésünk 21. évfordulóján érzett örömünket, hisz a barátaink pont ráértek. Estére áthívtuk őket, hogy ne szüttyögjenek otthon. Mindenki jól járt! Jókat nevettünk a sztorin, ettünk-ittunk hajnalig. Ők korán felkeltek, hogy az útleveleiket átvegyék, mi pedig aludtunk, amíg csak bírtunk.

Tanulság: Ha az Európai Unión kívülre utaztok, és nem akartok helyette Zsoltinál (még mindig én) iszogatni a dubaji medenceparti koktélozás helyett, legyen nálatok legalább még 90 napig érvényes útlevél! De ha nincs, akár egy nap alatt is tudtok új útlevelet csináltatni – ugyan borsos áron – még ünnepnapon is! De jobb előtte olcsón…

 

Zsolti