Szilveszter Zoli – mint korábban írtuk – egy nappal a csoport előtt ért Lofotenre, hogy a másnap korán reggel érkezőket már fogadni tudja. Este azért kiment a feleségével fotózni, és elképesztő szép sarkifényt sikerült lencsevégre kapjon. Úgy tűnt, minden szép és jó lesz!
Úgy tűnt…

Elfoglalta a szállást, ami elképesztően szép helyen, közvetlenül a vízparton van.
Megérkeztek másnap a csoport tagjai is, elosztották a szobákat, és készültek a másnapi fotózásra.

Ám ekkor a természet úgy gondolta, hogy ideje a sokat látott, valóban edzett norvégokat is egy kicsit elkárpáztatni: pár óra leforgása alatt leesett másfél méter hó! Azon túl, hogy rengeteg havat kellett eltakarítani ahhoz is, hogy a kocsiig kiérjenek a srácok házból, szinte járhatatlan lett a sziget! Az utat, ami a következő szálláshoz vezet lezárták lavinaveszély miatt, több település lakóit evakuálták, sokan iskolai tornatermekbe voltak kénytelenek tölteni az éjjszakát.
A mi kis csapatunk szerencsére maradhatott a gyönyörű házban, de a következő szállásra, ahova be voltak fizetve, nem tudtak átmenni! Jött a kérdés, hogy hogyan tovább?!
Szerencsére a szállásadó szólt, hogy nem kell aggódni, addig marad a csapat, amíg át nem tud menni a következő állomásra! A fizetésről pedig ennyit mondott: ugyan már! Mi északi emberek vagyunk, segítünk egymáson ahol tudunk!

A csapat fantasztikus! Senki nem csüggedt egy percig sem! Kiásták magukat és a kocsit, és egy jó kávé után elmentek fotózni oda, ahova lehetett!

Fantasztikus életképeket küldtek, és a fotó-termés is nagyon ígéretes az elmondásuk szerint!

A fotózás után visszatértek az első szálláshelyre, ahol egy nappal kellett csak tovább maradni az óriási hóesés miatt. A norvégok egy nap alatt tisztára varázsolták az utakat, lerobbantották a lavinaveszélyes területekről a havat, visszaállt a rend.

A csapat pedig átment a következő szálláshelyre. Mindenki el van ájulva a házaktól, olyan helyen van az apartmantelep, és olyan minőségűek a házak, hogy most már nagyon várják következő két méteres havazást, hátha ottragadhatnak még pár napig!

Azért pár képet küldtek az első házról is!

A társaság most már átért Eliassen Rorbuer faluba, innen csillagtúra szerűen folytatják a fotózást. Várjuk atovábbi izgalmas fejleményeket!

Kaszás Gergely neve több mint tíz évre összeforrt a Nikon termékekkel, ő volt (ha nem máig is az) az országban a legnagyobb Nikon szakértő. A kereskedelmet idén végleg fotózásra cserélte, és sokak örömére gyönyörű esküvői képeket készít. A Nikontól nem szakadt el végleg, a gép ott lóg a nyakában.

Úgy jó egy évvel ezelőtt egy őszi fotós rendezvényen egy beszélgetésünk alkalmával a nyaralásra terelődött a szó, és Gergő ódákat zengett nekem Korfu szigetéről!  Hihetetlen átéléssel ecsetelte, hogy ott micsoda fantasztikus emberek élnek, milyen csodálatos a sziget élővilága, milyen gyönyörű partszakaszai vannak a szigetnek, milyen jókat lehet ott enni, stb. Beültette a bogarat fülembe, és az idei családi nyaralásunk tervezésekor tavaly decemberben felhívtam, meséljen egy kicsit részletesebben is a szigetről!

Gergő azonnal belement a randiba, és órákon át olyan átéléssel, oly lelkesen mesélt korfui barátairól, a sziget látnivalóiról, hogy el is döntöttem, nekem azt látnom kell! Ha csak fele ennyire fogom élvezni az utazást, mint magát a beszámolót, már biztos káprázatos nyaralásunk lesz! Azzal váltunk el egymástól, hogy  összerak nekem egy 5-6 napos útvonaltervet a szigeten, olyan látnivalókkal, melyek naponta nagyjából egy helyre esnek. Pár hét múlva kaptam is egy komplett utazási tervet fotókkal, leírással, mintha csak egy utazási katalógus szerkesztőségnek készítette volna a leírást! Azonnal lefoglaltunk egy szállást annak a helynek a közelében, ahol Gergő rendszeresen megszállt a szigeten, hogy útleírását a lehető legkönnyebben követhessük.

Az út

Nyolcan vágtunk neki egy bérelt kisbusszal a hosszú útnak. A három gyerek mellé még egy unokatesó, és egy baráti család gyereke is velünk tartott, és jött velünk egy nagymama is, hogy a korfa Korfun tisztességesen le legyen fedve! Budapestről a szállás 1.340km volt tokkal-vonóval. Szerbián és Macedónián keresztül jutottunk el Görögországig, ott Thessaloniki érintésével mentünk egyenesen a Igoumenitsa városában lévő kikötőig, ahonnan mi Korfu (Kerkyra) városába hajóztunk (a kompozás 1:45 perc kb), mert egyrészt Gergő elmondása szerint a városba behajózva gyönyörű a látvány, másrészt mert onnan már csak 10km-re volt a szálláshelyünk.

Olcsóbb a Lefkimi városába tartó útvonal, de ha valaki a sziget északi részébe tart, át kell autózzon a szigeten, mert ez a kikötő a déli részen található.

Hétköznap délután 5-kor indultunk Budapestről, hogy a röszkei határnál lehetőleg ne kelljen sokat várnunk. Ez be is jött, nagyjából 40 perc alatt átjutottunk mindkét oldali állomáson. A Szerb Macedón határ szintén zökkenőmentes volt, nem volt itt sem több a várakozás. Az útvonal végig jól járható, jól lehetett haladni, alig pár kilométeren nincs csak autópálya vagy többsávos autóút. Mindent egybevéve 19 óra alatt értünk ki a szálláshelyünkre. Felváltva vezetve ez nem is volt vészesen megterhelő. Ottani idő szerint kora délután léptünk a szigetre, kipakolás után az egész napot a tengerparton töltöttük.

A kaland

Már az első esténk is különleges volt, a teraszról, a tengerrel a háttérben figyelhettük végig a teljes holdfogyatkozást. Sajnos nagyobb teleobjektív nem volt nálam, így csak gyengébb minőségű fotót tudtam készíteni a vörös holdkorongról.

Az öt gyerek bizonyos mértékig behatárolta, hogy mennyi látnivalót tudunk megnézni egy nap, mert a tengert kihagyni egyik nap sem lehetett! Persze két alkalommal ez nem jött össze, de ez már részletkérdés! Szerencsére a látnivalók közül sok maga a tengerpart volt, így könnyebb volt a dolgunk!

Első uticélunk a szálláshelyünkhöz közel, 4-5 km-re lévő Sissi rezidenciája volt, melyet Gergő bejelölt, mint érdekes látnivaló. A kissé eklektikus palotának és Sissinek magának is érdekes a története. Maga a kastély fantasztikus helyen található,  bejárva az épületet pedig átérezhetjük, milyen lehetett az élet benne annak idején. A névadó szobra nagyon szép környezetben nyugszik, a másik monument egy csodás park csücskében hatalmas méretével nyűgöz le, és a szobor tekintetét követve elénk tárul Korfu szigetének egész északi része.

A nagyjából egyórás nézelődés után egy csodás tengerpartot (Prasoudi) kerestünk fel  a sziget nyugati oldalán, ahol hatalmas hullámok fogadtak minket egy homokos tengerparton. A Palatinuson ezért fizetni kell, és időnként leáll! Mi itt órákon át élvezhettük a tajtékzó, néha 2-3m magas hullámokat!

Miután a habokban kiugráltuk magunkat, egy helyes hegyi falu, Agios Matthaios felé vettük az irányt. A szűk utcák kissé nehézkessé tették a kisbusszal a közlekedést, de sikerült végül parkolóhelyet találnunk. A hegyoldalban egy kis kávéházakkal teli nyüzsgő falu fogadott minket. A helyiek a teraszokon ücsörögve, kíváncsi tekintetekkel nézték, ki az a túrista, aki ide vetődött. Innen hazafelé még beugrottunk egy eldugott kis erődbe is, ha már útba esett!

A következő napot egy kiadós görög reggeli után a Kaiser‘s Throne kilátónál kezdtük, ahonnan szinte az egész szigetet belátni! Már maga a hely is csodás, de a kilátás még ezt is űbereli!

Kicsodáltuk magunkat, és egy romantikusnak ígérkező öböl felé vettük az utat. Mirtiotissa az a tengerpart, melyről Gerard Durell egyszer azt mondta, ez a sziget legcsodásabb öble! Ezt vitatni nem is lehet! Mikor az öböl fölé értünk, kipattantunk, hogy fentről is megcsodáljuk ezt a híres partszakaszt! Elámultunk a látványon! Azonban egy kis homokszem került a gépezetbe, mikor az egyik kamasz lányom felkiáltott!
– Ezek itt mind nudisták!
Az én –már nem tinédzser –szemem, és a látvány sodró szépségének kombinációja elsőre nem jutott el ilyen részletekig. De jobban szemügyre véve a parton lévőket igaza volt a megszólalónak. Öt gyerek, egy nagymama, és a mi világunktól is már távol lévő nudizmus újabb uticélt szabott nekünk. Onnan kicsit fölsétálva az ösvényen felülről is megnéztem ezt a csodás helyet. Aki a sétát választja, annak Afionas faluban kell letennie az autót, hogy gyalog megközelíthesse az öblöket. Érdemes!

Paleokastritsa egy olyan partszakasz, ahol a sziget északnyugati részén a hegy beleszakad a tengerbe, sok kis öböllel tagolva a sziklás partot. Az öblök egy részébe csak hajóval lehet eljutni, így elhatároztuk, hogy erre a napra kibérlünk egy motorcsónakot. A kikötőnél már leintett minket egy idős, csokibarna, kicsit a Rejtő Jenő kikötői figuráira emlékeztető pasi és ékes magyarsággal kérdezte a rendszám láttán:
– Magyar? Jónapot, Ferencváros, köszönöm!
Ezzel már belopta magát a szívünkbe, és szót fogadva invitálásának, követni kezdtük a kikötő hátsó részébe.

Rövid, hangos telefonálás után szerzett is nekünk egy nyolcszemélyes motorcsónakot, melyet így konferált fel:
– I give you the best price, the best price! 90Euro! Best Price!
Mivel kicsivel többre számítottunk, örömmel vágódtunk be mindannyian a motorcsónakba. Egy rövid, kötelező bemutató után már neki is vágtunk a hullámoknak, és öbölről-öbölre fedeztük fel ezt a lélegzetelállító partszakaszt a tenger felől.

Egy teljes napot szenteltünk Korfu városának. A két erőd közötti óvárosi rész a velencei hatású kisvárosok szokásos arcát mutatta, lenyűgözve minket bájával. Kis utcák, hangulatos terek telis-tele kávézókkal, szuvenír boltokkal, kisebb-nagyobb templomokkal.

A városon még nem hagyott nyomot oly mértékben a túrizmus, hogy a lakók ne élnék itt zavartalan hétköznapjaikat, így ennek a hangulata is növelte az élményt.

A piacon például szinte alig látni túristát még így a főszezonban is.

Gergő útmutatása alapján a következő napi első állomásunk Angelokastro volt, melynek története is már érdekes: építése óta senki nem tudta elfoglalni. Az odavezető úton meg is értettük, miért nem! Az egyik oldalról, a tenger felől egy 300 méteres, nyílegyenes meredély védi, a másik oldalról pedig a hegyek között vezető hosszú, keskeny, a várból jól belátható úton lehet csak feljutni a vár lábához. Még a kocsi is megizzadt mire felért, hát még az ellenség! És még csak nem is lőttek minket!

A várdombot a parkolótól megmászva olyan elképesztő látvány tárult elénk, hogy többször is visszamentünk egy-egy kilátóponthoz, hogy biztosan olyan szép-e, mint a fotókon, mert az szinte lehetetlen! Olyan volt!

A távolban jól kivehetően kirajzolódtak Albánia partjai, közvetlen alattunk 300 méterrel tündöklött a tenger, és teljes rálátás nyílt a korábban már felfedezett Paleokastritsára. Lélegzetelállító volt!

Innen leereszkedve Porto Timoni volt a következő úticél, ahol egy keskeny földnyelv mindkét oldalán csodás öböl terül el. Mivel az öblökig egy hosszabb, keskeny ösvényen haladó gyalogút vezet, ezért a család a közeli Agios Georgios Pagi öbölben vert tanyát, ahonnan vízibiciklivel, SUP-pal, vizitaxival is meg lehet közelíteni a légvonalban 1,2km távolságra lévő Porto Timoni öbleit. Én fogtam a békalábamat, és a kis vízálló fényképezőgépet a nyakamba akasztva átúsztam a közelebbi öbölbe.

Jártunk a sziget legmagasabb pontján is, ahol egy kis kolostor várja az arra utazót, kertjében egy hatalmas antennatoronnyal mely külön érdekessé teszi a helyet. Maga az út a kolostorig is telis-tele van csodálatos természeti helyekkel, a kis tisztások az olajfa ligetek ölelésében üdítő látványt nyújtanak.

A hegyről leereszkedve ellátogattunk a múlt században magára hagyott kis faluba, Old Perithiába. Az elhagyott házak némelyikét  birtokba vette pár válalkozó szellemű helybéli, és nagyon kedves kis tavernákat alakítottk ki az elhagyott utcák közt. Az egyik ilyen kis taverna falán régi fényképek mesélnek a hely mindennapjairól, mikor még lakott volt a település.

Érdekes, izgalmas fotótéma volt számomra, míg a gyerekek ugráltak a romok között. A feleségemet és édesanyámat nem kérdeztem mivel ütötték el az időt, míg rám vártak!

Megfordultunk a közvetlenül a reptér mögötti kis Vlacherna kolostornál is naplementekor, ahol a repülőgépek szinte karnyújtásnyira szálltak el felettünk.

A tengeren átívelő kis töltésen este nagy rákász, horgász élet zajlik, a helyi kisöregek vidám borozgatás mellett lógatják a pecabotot az öböl vizébe a reptéri lámpák fényénél, nem is csekély sikerrel!

Vannak, akik mezitláb a bokáíg érő vízben gázolva egy hálóval rákokat keresnek. Nagyon mókás látni a fejlámpák kacsázó fényét a sötétben! Egy idős hölgy odahívta magához a gyerekeket, széles mosollyal mutatta meg a szák tartalmát:óriási rákokkal volt tele!

Megnéztünk még jópárpár tengerpartot is. A Korission tónál például kilómétereken keresztül tartó homokos part várja a strandolókat a holdbéli dűnék mögött. Ennek a partnak a másik, délebbre eső oldalán van Issos, ahonnan csodás a naplemente, ha az ember kivárja.

És a görög mentalitás

A harmadik estén hazafelé a hegyek közt a bérelt, szinte még vadonatúj kisbuszban felgyulladt egy ellenőrző lámpa. Olyan, amilyet még soha nem láttam. Próbáltam útközben megfejteni, hogy mi lehet, de nem ment. Otthon gugli, siker: AdBlue adalék szintje kevés. Bosszankodtam, mert az átvételkor, mikor rákérdeztem, mi a fene az a kék töltősapka az üzemanyag nyílás alatt, megnyugtattak, hogy azzal nem kell foglalkozzak, AdBlue nevű adalékanyag, kitart, míg haza érünk.
Másnap reggel az első útunk egy benzinkúthoz vezetett. Aztán még kettőhöz. Azt se tudták, mi az, de bíztattak, hogy van még több, nagyobb kút Korfun, ott biztos tudnak segíteni! Aztán a negyedik kúton kaptam egy ötletet: keressek egy szervízt! Úgy éreztem, ez jó ötlet! Találtunk is pár kilométeren belül egyet. Elkaptam a szemmel láthatóan menekülni próbáló szerelőt, és tagolt angolsággal megkérdeztem, van-e náluk AdBlue. Erre ő egy határozott karmozdulattal ennyit válaszolt:
– Boss!
Elindultam a karmozdulat irányába. Egy kis raktárhelységben valóban ott ült maga a Boss, két barátja, három sör, és három füstölgő cigaretta társaságában. Köszönésemre angolul visszaköszönt, ami megnyugtató volt az előzményeket tekintve. Elmondtam a bajomat, jött is a szó szerinti válasz:
– Áááá, AdBlue, NO! The most blue is in Greece the sea, and the sky!
Ezen én úgy felnevettem a Boss haverjaival kórusban, hogy fél perc volt, mire a könnyeimet törölgetve meg tudtam kérdezni, mit is kéne akkor most tennem. A következő fél perc hangos görög beszélgetéssel telt, a söröket majdnem leverő gesztikulálással tarkítva. Meg is lett az eredménye, elmondták melyik úton menve, hol találom meg azt a szervízt, ahol kapni löttyöt ami nekem kell. Majd nagy nevetések közepedte, mindhármójukkal hátba veregetős kézfogással elköszöntünk egymástól. Így lett AdBlue adalékunk, mert persze meglett a szóbanforgó szervíz!

Nyaralásunk eredményeképp

Ez a kis sziget oly sokoldalú, hogy Gergővel abban maradtunk, az ő helyismeretét alapul véve, az ő túravezetésével szervezünk egy tavaszi fotós túrát Korfura! A görögöknél az egyik legnagyobb ünnep a Húsvét, így a terv az, hogy erre az időszakra időzítjük az utat. Így a sziget szépsége mellett a helyi szokások is lencsevégre kerülhetnek, ami külön izgalmakat ígér!

A részletek hamarosan itt, az uticélok menüpontban lesznek megtalálhatók!

Addig is nézzétek meg ezt a kis képválogatást Korfuról!

Képek és szöveg: Geréb Zsolt

Júliusban megtartottuk első, ingyenes börzsönyi fotós túránkat. Nagyon jó hangulat kerekedett ki az egészből és egy nagyon jó csapat kovácsolódott össze a Csóványosra tartó, könnyűnek nem mondható rögös úton. Terveink szerint körülbelül kéthavonta fogunk tartani egy hasonló túrát. A következőre szeptemberben várunk m indenkit nagy szeretettel! Friss hírekért kövessetek minket a Facebook oldalunkon!

 

Különleges kultúrák és gyönyörű tájak a világ minden pontjáról.

Összeválogattunk nektek 10 filmet, ami után biztosan megjön a kedvetek az utazáshoz.  Még ha filmézés után nem is rohantok rögtön repjegyet venni a világ másik felére, a spirituális utazás mindenképpen garantált lesz ezzel a tízes listával. :)

Dél-Amerika

1. A kígyó ölelése (2015)

 

Észak-Amerika

2. Út a vadonba (2007)

Közel-Kelet

3. Bab’Aziz – A sivatag hercege (2005)

India

4. 3 félnótás (2009)

Tibet

5. Himalája – Az élet sója (1999) 

Kína

6. Hős (2002)

Új-Zéland

7. A bálnalovas (2002)

Ausztrália

8. Tracks (2013)

A Föld körül

9. Baraka (1992)

10. Samsara (2011)

1.

Kinézzük, hogy hova érdemes utazni. Olyan helyeket keresünk ahol a legnagyobb az esély jó fotók készítésére, de eközben legyen időnk a helyi kúltúrákkal is megismerkedni.

 

2.

Elutazunk a kigondolt helyre. Stoppal, vonattal, repülővel ahogy csak tudunk. (Lehetőleg stoppal, mivel így a helyiek megosztanak velünk minden titkot, amit tudni érdemes.)

3.

Felderítjük a leglátványosabb helyeket. Kitesszük magunkat minden időjárási viszontagságnak, és kiderítjük mikor, mit és hol érdemes fotózni. Hol a legjobb a napkelte és hol a legjobb a napnyugta.

4.

Fotózunk és csak fotózunk.

5.

Majd haza repülünk és megosztjuk veletek mindazt a tudást amit az út alatt tanultunk, hogy nektek a legjobb lehetőségetek legyen szép képeket fotózni.
Megtervezzük a túrákat, és elkalauzolunk titeket a világ legszebb helyein.

Avagy hogyan kerüld el, hogy Zsoltinál (én) iszogass a dubaji medenceparti koktélozás helyett

 

Történetünk 2017 március 14-én kezdődik. Ez számomra jeles nap, ekkor ismerkedtem meg életem párjával, immár 21 éve. Ez persze még nem alap egy jó sztorihoz, de történt ezen a napon más is!
Egy hozzánk nagyon közel álló baráti család hónapok óta tervezte, hogy március 14-én Dubajba utazik. Adott volt 14-én reggel minden egy fantasztikus családi hosszú hétvégéhez: drága, de szinvonalas szállás (kifizetve,) viszonylag olcsó fapados járat (kifizetve), hetek óta vágott centi, és a hosszú várakozás utáni örömteli beteljesülés – majdnem! Kalandnak bárki beérte volna ennyivel, sokak álma egy ilyen külfölti kirándulás! De a mi barátaink nem elégedtek meg egy ilyen sablonos üdüléssel! A reptéren egy kedves, mosolygós hölgy közölte velük, hogy a felnőttek utazhatnak, de a gyerekek nem! Nekik a tegnapi nap lett volna még utoljára jó a kiutazáshoz, ugyanis az útlevelük ma már csak 89 napig érvényes, és az utazás megkezdésekor legalább 90 napig érvényes útlevéllel kell rendelkezniük! Sorry, good bye, kérem adják át a helyet a soron következőkek! Tenkjú!

Igazi könnyek, megható rimánkodás, nagy szemekkel pillogó két gyerek sem tudta meglágyítani a hivatali szíveket, menniük kellett, de nem a vágyott irányba.

Jó. Mi legyen? – kérdezték maguktól, és itt indult az igazi kaland!
Korán van még, nézzük meg, milyen járat megy március 15-én Dubajba! – mondták. Szuper, baromi drágán van Emirates Airlines járat! Délután 14h30-kor indul! Lefoglaljuk! Indulás taxival az okmányirodába, csináltassunk sürgősséggel két új útlevelet! Reptéren taxiba bőröndök és gyerekek be, okmányirodánál ki.
-Jó napot, szeretnénk a gyerekeknek a jelenleg még félig-meddig érvényes útleveleik helyett újat, mert holnap utazunk.
-Rendben, kérem a lakcímkártyákat!

Apuka taxiba be, otthon ki, zseb-matatás: semmi. A kulcs az egyik bőrönd alján a hivatalban. Telefon nagymamának:
-Helló, megyek hozzád a kulcsunkért, otthon vagy?
-Mi? Nem repültök?
-Majd később mama, indulok hozzád!
-Én nem vagyok otthon, a Déli Pályaudvar felé tartok épp a villamoson.
-Köszi, szia!

Telefon tesónak:
-Szia, hol vagy? … Oké, akkor azonnal megyek érted taxival, megyünk hozzád, elhozzuk anyánk kulcsát, onnan elhozzuk a mi kulcsunkat, onnan elviszem a lakcímkártyákat, te visszaviszed a kulcsomat a kulcsoddal, és mehetsz is! Köszi, csaó!

Mindeközben az okmányirodában a két gyerekkel, bőröndökkel hőseink női tagja tartja a frontot, könnyeivel küzdve állja az ügyintéző ilyen, és hasonló mondatait:
– Hát, ha pár percen belül nem jön meg a kedves férje, akkor nem tudjuk garantálni, hogy holnapra meglesznek az útelevelek!
Meg hogy:
– Ha a következő sorszámmal nem tudjuk elindítani a kérelmet, mert nem jön meg a férje, akkor már nem tudjuk megcsinálni önöknek az útleveleket!

Férfi hősünk miután bejutott a lakásába és megkaparintotta a gyerekek lakcímkártyáit, bevágódott a kocsijába, és átszáguldott a fél városon, online közvetítve feleségének, hogy hol van épp, és ott milyen közlekedési szabályt sértett meg a sebességkorláton kívül, amit végig megsértett. Fék, parkolás valahogy, rohanás be a hivatalba. Kisasszony kedvesen még elfogadta a gyerekek lakcímkártyáit, női hősünk büszkén nézett történetünk férfi hősére, és maga is kicsit megkönnyebbült. Életben maradt, a gyerekek sem vesztek még el, miközben ő a hivatalnokot győzködte, hogy várjon még egy kicsit, mégis lesz holnap nyaralás! Ekkor az ügyintéző arcán is végigfutott egy félmosoly, ami biztatónak is tűnhetett volna, de csak arra volt hivatott, hogy előkészítse a következő felszólító mondatot:

-Akkor most az önök lakcímkártyáját is kérném! – szünet…
Vége! Nincs tovább! Azt nem mondta senki! Nincs itt!

Ezt a terhet már a sokak által kőkeményre edzett hivatalnok sem bírta cipelni, megenyhült! (Azért nagyon nehéz dolga nem volt, állítólag a gépén minden információt lát, az összes igazolványszámot, lakcímkártya érvényességet, stb.) Megmentve hőseinket egy kacsintással azt mondta: „Megcsináljuk a lakcímkártyák nélkül, jó?“ Jó! És a gyerekek lakcímkártyája nélkül nem lehetett volna? Mindegy! Csináljuk! A sürgősségi ár kb 40.000 Ft útlevelenként, azaz úgy 80.000. A franc! Mindegy! Csináljuk!
-Kártya, vagy készpénz?
-Kártya! Akkor holnap reggel 8-ra kell mennünk értük, ugye?
-Hááát, azt nem ígérem, mondta ismét borús arccal az ügyintéző, de 14 órára biztos itt lesz! Tessék, itt a blokk a nyolcvanezerről.
-Kérem, legyen reggel 8, a gépünk 14h30-kor indul!
-Nem ígérem, de megpróbáljuk, írok nekik!
-Oké. Akkor holnap. DE HOLNAP MÁRCIUS 15.!!!

Na most már tényleg vége! Drága szállás, olcsó repjegy, drága repjegy, 80.000 Ft-os útlevelek mind kukába, gyerekek álmainak annyi, mindennek vége, jöhetnek a hullamosók! –gondolták a végleg kicsavart hőseink.

De az ügyintéző ekkor még szólt egy utolsót:
-Ja, akkor biztos 8-ra kész, holnap csak ügyeletet tartunk, csak egy szállítás van 8-kor, abban így biztosan benne lesz! Szmájli, szmájli, szmájli

És tényleg! Benne volt! Hőseink másnap szépen kitaxiztak délután 4db 90 napnál tovább érvényes útlevéllel a reptérre, felszálltak a baromi drágán vett jegyükkel az Emirates Airline gépére, és most Dubajban élvezik a jól megérdemelt pihenést. És kiszámolóst játszanak, hogy hova nem mennek nyáron, ahova szerettek volna.

Mi pedig megoszthattuk március 14-én este velük a megismerkedésünk 21. évfordulóján érzett örömünket, hisz a barátaink pont ráértek. Estére áthívtuk őket, hogy ne szüttyögjenek otthon. Mindenki jól járt! Jókat nevettünk a sztorin, ettünk-ittunk hajnalig. Ők korán felkeltek, hogy az útleveleiket átvegyék, mi pedig aludtunk, amíg csak bírtunk.

Tanulság: Ha az Európai Unión kívülre utaztok, és nem akartok helyette Zsoltinál (még mindig én) iszogatni a dubaji medenceparti koktélozás helyett, legyen nálatok legalább még 90 napig érvényes útlevél! De ha nincs, akár egy nap alatt is tudtok új útlevelet csináltatni – ugyan borsos áron – még ünnepnapon is! De jobb előtte olcsón…

 

Zsolti